REKLÁMDEKORÁCIÓS MAGAZIN HÍRLEVELE
2014.02.17.
Sign and Display magazin 2014. I. számából ajánljuk

Kedves Olvasóink!

Immáron hivatalosan is elkezdődött az újév, melynek egyik legbiztosabb jele, hogy február 4-6 között megrendezték az idei Integrated Systems Europe kiállítást. A szervezők 11 évvel ezelőtt a fejükbe vették, hogy a világ egyik legnagyobb vizuáltechnikai vásárát hívják életre. A tervük sikerült: az ISE évről évre megdönti legfontosabb mérőszámait és nagyobb kiállítási területen több kiállító várja a rekordszámú szakmai látogatót. Idén sem volt ez másképp! Mi pedig örömmel számolunk be Önöknek minden fontos újdonságról exkluzív helyszíni riportunkban.

Ha vásár, akkor van visszatekintésünk is: tavaly ősszel két nyomdaipari vásárt is rendeztek Budapesten. A novemberi PPDexpoval kapcsolatban kiállítókat kérdeztünk meg tapasztalataikról, illetve a FESPA és az ISE szervezői részéről betekintést kapunk arról, ők mit tesznek kiállításuk sikereinek fenntartása érdekében.

Nyomdagép tesztjeinkben a Roland VersaUV LEF20 síkágyas készülékével, illetve az Océ Arizona 460 GT nyomtató mellett a készüléket megvásároló Print Produkció Kft-vel is megismerkedhetnek.

A dekorációs fóliapiaci áttekintő anyagunkban az üzletág négy hazai disztribútora a piaci helyzetről, a trendekről és a „taxis boomról” beszélt kollégánknak. Azt az érdekességet elöljáróban elárulhatjuk: mindannyian más-más fóliát forgalmaznak, és mégis stabil, sőt felfutó keresletről számolnak be. 

A Magyarországi Volksbank Zrt. 2013. november 1-jétől Sberbank Magyarország Zrt. néven működik tovább. Az átmárkázási projekt komoly, összetett feladat, amely tartalmazza a bankfiókok külső és belső átalakítását. Megkerestük a megrendelő Sberbank Magyarország Zrt.-t, illetve a két kivitelezőt, a Béflex Zrt.-t, és a GravoForm Kft.-t, akik beavattak a részletekbe.

Idén március 2-án adják át az Oscar-díjakat, mi pedig egy újabb jelölttel gazdagítottuk a várományosok listáját – áttekintő anyagunkban az utómunka gépek fontosságáról, és a bennük rejlő lehetőségekről írunk.

A lapunk szó szerint is tartalmaz egy csavart, hiszen a végén – fordított borítóval – újrakezdődik. Nem, nem ez nem a kiadvány végtelenítésére tett forradalmi kísérlet! Valójában a külföldi piac iránt érdeklődő partnereinknek adjuk meg a lehetőséget, hogy bemutatkozzanak az InPrint, Reklama Polygraf és FESPA Digital vásárok látogatóinak, ahová eljuttatjuk ezt a lapszámot.

Lapunk csapata is megújult – miután Sárosi Viktor úgy döntött, új kihívásokat keres, két kolléga csatlakozott szerkesztőségünkhöz, akik segítségével a szakmaiság megőrzése mellett lapunk változatosságának fenntartása is kiemelt célunk!

Jó olvasást és sikeres tavaszt kívánok Önöknek!

Bévárdi Szilárd
Főszerkesztő

 

FESPA - előregisztráció

Ha előregisztrál a FESPA-ra, egy éjszaka ingyen szállást nyerhet!

Megéri előregisztrálni a FESPA 2014 müncheni vásárra, amely május 20-24 között kerül megrendezésre, hiszen öt olyan szerencsés látogató, aki március 31 előtt regisztrál, egy éjszaka ingyen szállást nyer május 20-ára a négy csillagos müncheni Erzgiesserei Europe Hotelbe.

Az elő-regisztrálók megspórolják továbbá a 65 Euro belépési díjat, illetve már a kiállítás előtt megkapnak minden fontos hírt és személyre szabott kiállítási információkat.

A FESPA-ra már ezidáig 105 országból érkezett elő-regisztráció. Lynda Sutton, a FESPA marketing managere elmondta: „A hivatalos weboldalunk tavaly novemberi indítása óta a top 5 ország, az elő-regisztrálók számát tekintve Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Ausztria és Spanyolország. Egy újabb kiállítási csarnok beiktatásával, a FESPA München 2014 várhatóan minden idők eddigi legnagyobb FESPA Digital eseménye lesz.”   

Fujifilm az Ipex 2014-en

A Fujifilm az inkjet erejét demonstrálja az Ipex 2014-en.

A március 24-29 között megrendezésre kerülő Ipex kiállításon a Fujifilm 600 m2-es standjának középpontjában a tintasugaras nyomtatási technológia áll majd. Látogatóik számára olyan bemutatókat tartanak, amelyek kiemelik, milyen eredmények érhetők el a tintasugaras technológia használatával.

„A Fujifilm mindig is büszkén támogatta az Ipex kiállítást, ez alól a mostani esemény sem kivétel. Izgatottak vagyunk, hogy ezt a platformot használhatjuk a tintasugaras technológiáink, és a nyomdai kapacitást átformáló képességeik bemutatására. A változások üteme a nyomdai és csomagolóiparban, továbbra is hihetetlen méreteket ölt, hiszen naponta jelennek meg új, és egyre összetettebb applikációk.

A Fujifilm digitális tintasugaras megoldásai, az erőteljes web-to-print és workflow megoldásainkkal együttesen már bizonyítottak a piacon.

Ricoh - új Pro L4100 latex nyomtató

A Ricoh bemutatta új Pro L4100 latex szélesformátumú készülékeit. A roll-to-roll nagyformátumú nyomtatók várhatóan márciustól 130 cm vagy 160 cm szélességű modellekkel lesznek megvásárolhatók, és maximálisan 7 szín nyomást támogatnak, különféle konfigurációkban. A CMYK-n kívül, narancs, zöld és fehér tinták szintén elérhetőek a készülékekhez.

A ProTM L4160 és L4130 típusjelű készülékek nagy nyomtatási termelékenységet és minőséget ígérnek az olyan technológiai fejlesztéseknek köszönhetően, mint a Ricoh piezoelektronikus nyomtatófejei.

A sorozat megfelel piac környezetvédelmi elvárásainak is, hiszen a vizes alapú latex nyomdafesték használata segítségével alacsonyabb az energiafelhasználásuk.

Új Jeti Titan S és HS UV

Új Jeti Titan S és HS UV szélesformátumú készülékek.

Az Agfa Graphics bejelentette két új készülékének, a Jeti titan S (speed) és a Jeti Titan HS (high speed) síkágyas UV nyomtatók megjelenését a piacon. Az új gépek a Jeti Titan UV szárítású szélesformátumú sorozata által megalapozott sikert kívánják folytatni, és a kiemelkedő nyomtatási sebességet, nagy termelékenységgel, illetve jó ár-érték aránnyal kombinálják, emellett robosztus gépházaikban a legújabb generációs nyomtatófejek kerültek elhelyezésre (Ricoh Gen 5 fejek, 1,280 fúvókával).

A Jeti titan S egysoros nyomtatófej kialakítású, de továbbfejleszthető kétsorosra, Jeti Titan HS-re, amely kétszeresére növeli az S termelékenységét. Mindkét modellt a február 4-6 közötti C!Print 2014 kiállításon mutatták be Lyonban.

www.magyarsign.hu
A Hírlevelet a BTLNews Kft. küldte el Önnek, mivel e-mail címe szerepel honlapunk regisztrált felhasználói között. Ha nem szeretne több üzenetet kapni kattintson ide!