www.magyarsign.hu - Sign Reklámdekorációs Magazin
Integrated Systems Europe 2017
Reklámdekorációs linkajánló
Vissza a főoldalra








Gigatendert nyert a Vodafone Magyarország

Több száz intézmény számára biztosíthatja a mobilszolgáltatást 2 éven keresztül a Vodafone Magyarország. Ugyanis ez a távközlési óriás nyerte a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) „Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés biztosítása - 2013” elnevezésű közbeszerzési eljárását.

A keretszerződés által érintett kör több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, rend- és közvédelmi szerveket – például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - vagy hatóságokat – mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal -, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-es évet egy ilyen jelentős szerződéssel sikerül indítanunk" - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas és már üzembe helyezett pénztárgépek több mint 90%-ában is Vodafone SIM-kártya található.

Az intézmények 2014. január 2-tól kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.



Oldal nyomtatása
reklámdekoráció hírek
Ugrás a lap tetejére